Felmérések Tanfolyam
A felmérések egyszerűen azt jelenti, hogy megvizsgálunk egy bizonyos csoportot, közönséget, hogy mi a véleményük egy adott dologgal kapcsolatban, és a válaszokat kiértékeljük, amiből a marketinges tevékenységet eredményesen tudjuk működtetni.
Ahhoz, hogy bármit is eladjunk vagy értékesítsünk, tudnunk kell, hogy az a dolog egyáltalán kell-e az embereknek, vagy az emberek melyik csoportjának van rá szüksége.
Nem túl működőképes az, ha az agglegények között promózunk a gyereknevelés nehézségeiről, vagy ha a nyugdíjasoknak akarunk eladni egy jó kis szörfdeszkát.
Először is ki kell választanunk a célközönségünket, ha értékesíteni szeretnénk valamit.
Ha már megvan a közönség, akkor a következő kérdés, hogy hogyan tudom azt a bizonyos dolgot úgy kínálni a vásárlóközönségnek, hogy az kívánatos legyen, és meg akarják venni.
Ezekhez az információkhoz csak felmérések útján juthatunk.
Sok olyan marketing kampányt indítottak el a múltban, ami nem hozta a kívánt eredményt. Lehet, hogy a termék, amit kínáltak, nagyon jó volt, de valahogy mégsem tudták nagy mennyiségben eladni.
Valahogy nem értették az emberek, hogy mit is akar az a reklám mondani, vagy most pontosan mit árulnak?
Lehet, hogy rengeteg pénzünkbe került egy-egy hirdetés, vagy reklám, mégis csődöt mondott a dolog.
Felmérések nélkül a marketing olyan, mintha vaktában lövöldöznénk. Nem tudjuk, hogy hol van a célpont, csak lövünk valamerre, és reménykedünk, hátha eltalálunk valamit. Ez nem túl működőképes dolog, és ráadásul még sok pénzbe is kerül!
Kitalálunk valamit, például biztos jó lenne a gyerekeknek féllábú plüssbéka. Elkezdjük legyártatni, kihelyezzük a polcokra a játékboltba, és várunk. De hiába minden, mert a gyerekeknek nem tetszik a féllábú plüssbéka. Akkor mindez csak kidobott pénz? Ez sajnos igen!
Viszont ha először felmérést készítettünk volna, hogy mit szólnának a gyerekek a plüssbékához, aminek fél lába van, akkor kiderült volna, még a gyártás előtt, hogy ők bizony nem szeretik a békákat.
Időt és pénzt spórolhattunk volna meg!
Az eredmények eléréséhez felmérések szükségesek, amik kétségtelenül kimutatják, hogy mit is kellene csinálnunk, hol kellene promóznunk, milyen szöveget kellene a hirdetésünkbe beleírnunk, mit kellene gyártatnunk, stb.
Felméréseket nem csak akkor kell végeznünk, ha el akarunk adni valamit. Akkor is szükségünk lehet rá, ha pl. a cégen belül valami új dolgot akarunk bevezetni, és meg akarjuk tudni, hogy mit szólnának hozzá a munkatársak. Ha például munkaruhát akarunk bevezetni a cégünkbe, akkor jobban járunk, ha megtudjuk a beosztottaktól, hogy miben dolgoznának szívesen. Mert lehet, hogy számunkra egy előnyös munkaruhát gyártatunk, mert az a legolcsóbb, vagy, mert nekünk az tetszik, de ha azt nem szívesen viselik a munkatársak, akkor a munkakedvük is elmegy, és a bevételeink csökkenhetnek. Egyszerűen azért, mert nem készítettünk felmérést, hogy megtudjuk, mi az, amiben jól éreznék magukat a munkatársak, lecsökkentettük a termelést.
Tehát ha jó marketinget szeretnénk elérni, nélkülözhetetlen az, hogy tudjunk megfelelő felméréseket készíteni.
A felmérések írásának technológiáját elsajátíthatja a "Felmérések" című tanfolyamon, ahol tényleges gyakorlati feladatok segítenek Önnek abban, hogy képes legyen írni hatékony felméréseket. Megtanulhatja, hogy mik azok a dolgok, amiket meg kell tennie ahhoz, hogy jó eredményeket kapjon. Megtudhatja, hogy hogyan értékelje ki a kapott eredményeket, és mit kell ezután tennie.
A tanfolyam célja, hogy a vezető képes legyen működő felméréseket készíteni. Ez a képesség elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki olyan promóciót tudjon készíteni, amivel tökéletesen meg tudja állapítani az ügyfelek konkrét szükségleteit, amely termelésével megnöveli a cég bevételét.
A tanfolyam időtartama: kb. 3 nap
Képzés helye: Comline Képzési Központ
Képzési jegyzetet biztosítunk.
Az alábbi kérdések témakörére ad hatékony gyakorlati megoldást a Felmérések tanfolyam:
- Kevés pénz van marketingre/promócióra, és azt maximális hatékonysággal szeretné felhasználni?
- Milyen hatékonyak a promóciós anyagai?
- Tudja-e, hogy mi a realitása a piacnak a cégéről, termékeiről és a szolgáltatásairól?
- Mik azok a feltétlenül szükséges kellékek, amelyek egy promóciós anyagot működővé tesznek?
Ön is egyetért azzal a mondással, hogy a marketingre kiadott összeg fele ablakon kidobott pénz, csak nem tudjuk, melyik fele?
A Felmérés tanfolyam eredménye:
Szatymary-Car Kft.
2008. 05. 06.
A Felmérés tanfolyam teljesen új nézőpontot adott számomra a promóciós anyagok készítéséhez.
Az ARK és a Tónusskála használata itt is, ez új volt számomra.
Kipróbáltam a házi feladatomnál, és valóban működik, amit tanultam. Csak így érdemes, felmérések végzésével promókat csinálni. Már készítem elő a következő belső felmérésemet. Minden évben készítettünk belső dolgozói kérdőívet, ezután az itt tanultak alkalmazásával fogom ezt is megcsinálni /összeállítani.
Kovács Ildikó
_____________________________
Azóta, hogy levizsgáztam felmérések témakörből két teljes napot felméréssekkel, foglalkoztam. Furcsa volt számomra, hogy nem előre megadott dobozokat kell ki töltetnem a kliensekkel, de megértem, hogy minnél több információt kell begyűjteni, mert ez által szélesebb képet kapunk a téma megítéléséről. De ami külön nagyon hasznos volt, az az, hogy meg tanultam a tónusokkal játszani, és ez által még több telefonálót tudtam kooperációra bírni. Ami büszkeséggel tölti el ezzel kapcsolatban, hogy durván 300 telefonszám felhívásából 50-et szóra bírtam, így minden hatodik hívás sikerrel járt, Pedig rengeteg szám nem volt elérhető.
(A. M.-CL)
Ha ezek a kérdések Önben is felmerültek, itt az ideje változtatni, keresse fel képzési tanácsadónkat!